Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

Élményeim...

Sárospatak, Füzér, Füzérradvány, Kassa 2013 nyarán

**********

Sárospatak

*

sarospatak_cimere.jpg

Sárospatak a Bodrog folyó partján, a tokaji hegyek lábánál fekszik. A magyar történelem fényes napjait és a Rákócziak emlékét idézi.

 

sarospatak_latkepe_a_varbol.jpg

Sárospatak látképe a várból

bodrog.jpg

Bodrog látképe a várból

sarospatak_var.jpg

Perényi Péter építkezéseinek egyike a Vízi-kapu (jobb oldalon) csak ezen keresztül lehetett megközelíteni a várat, ez volt az egyetlen bejárat. A vízikapu fölött az 1541-es évszám volt, ekkor fejezhette be Perényi a várépítést. A Kőbe vésett felirat: "Boldog az a város, ahol Isten igéjét hirdetik és megtartják. 1541. április 17.) A vízikapu előtt szabadtéri színpad van, ahol  rendezvények színesítik a város és a városba látogató túristák estéit.

s.patak_voros-torony_2.jpg

A Lorántffy-loggia és a Vörös-torony

*

voros-torony_kapolnaja.jpg

A Vörös-torony kápolnája. Az oltárképet Franz Eybl (1806-1880) festette, Árpád-házi Szent Erzsébet életéből jelenetet ábrázol. Itt állnak még Szent István és Szent lászló fából faragott szobrai, egy lőcsei faszobrász munkája.

*

vorostorony_etterem.jpg

A reneszánsz konyha részlete is elénk tárul, az ásatások során megtalált kőpillér lábazat, a nyitott tűzhely alapja, a tűzpadka. Előkerült a kemence, a a kőből faragott edények maradványai. Az itt látható tárgyak nem eredetiek, de híven tükrözik az akkoti főzési technika mikéntjét.

 

sub_rosa_2.jpg

Az északi sarokbástyán lévő Sub Rosa-terem erkélyét Zsigmond és és Henrietta esküvőjére festették ki. A magyar címer, a Lorántffy család címere és a cseh oroszlán látható, a boltozatot rózsa díszíti, innen kapta a nevét. Állítólag a Wesselényi-féle főúri összeesküvés titokban, azaz sub rosa (rózsa alatt) itt zajlott.

sarospatak_comenius_foiskola.jpg

*

sarospatak_gotikus_plebaniatemplom.jpg

A gótikus plébániatemplom a XV. szádad közepén épült, Keresztelő Szent János vértanúságának tiszteletére szentelték fel. Ekkor még állt a rotunda, amelynek a maradványait a Bazilika déli oldalánál megtekinthetjük. A XVI. században a reformáció képviselői foglalták el, majd Báthory Zsófia a XVII. században a római katolikusoknak visszaadta. A templom sokszor lett igénybe véve a háborúk alatt, szolgált lőporraktárként, kaszárnyaként sőt még istállóként is. Több évig csak a templom épületén keresztül lehetett bejutni a várba, amelynek nyomai ma is felfedezhetők az épületen.

                                                             *

sarospatak_basilica_minor_fooltar.jpg

A barokk főoltár fából készült, Szűz Máriát ábrázolja, Maulbertsch alkotása. M. Mária Terézia udvari festője volt. A főoltár melletti rokokó alkotás a lorettói Madonnát, a kápolnában pedig Szent Annát jeleníti meg a kis Máriával.

*

szent_erzsebet_ereklye.jpg

A templomban itt látható Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyetartója. Erzsébet Patakon született 1207-ben, II. András és Gertrud házasságából. ( Gertrud a Bánk bán-féle összeesküvés áldozatául esett merániai királyné) Pünkösd második napján ünnepli a város Erzsébet szentté avatásának évfordulóját, az ereklyével körmenetet tartanak, hatalmas ünneplés, csábító programokkal.

      *

sarospatak_basilica_minor.jpg

A gótikus plébániatemplomot XVI. Benedek pápa 2007-ben "Basilica minor" rangra emelte.

szent_erzsebet_es_thuringiai_lajos_szobra..jpg

A Bazilika előtt áll Szent Erzsébet és férje Thüringiai Lajos őrgróf szobra, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész csodálatos alkotása.

 

sarospatak_reformatus_templom.jpg

A Sárospataki Református Temlom alapkövét 1776-ban tették le, a felszentelése 1781-ben történt, ekkor még fazsindely fedte a tornyot. 1895-ben Katona György tervei szerinti új mennyezet és főbejárat tette szebbé a késő barokk stílusjegyeit viselő belsőt.

s.patak_ref._templom_karzata.jpg

A Református Templom karzata

*

s.patak_reformatus_templ._orgona.jpg

A Sárospataki Református Templom műemlék orgonája, építette Ludwig Mooser Salzburgi mester 1871-ben. 2 manuálos, 24 regiszteres, Magyarország egyetlen eredeti állapotában megőrzött Mooser orgona. Restaurálták 2005-2009-ig.

sarospatak_ref_t_belso.jpg

A templomban 1500 ülőhely van, Sárospatakon a hívő  lakosság 30 %-a református.

az_igenek_ne_csak_hallgatoi.jpg

Hát igen. Ez nagy igazság.

sarospatak_ref_koll..jpg

A legendássá vált Sárospataki Református Kollégium, 1531-ben alapították, az akkori Magyarország egyik legjelentősebb oktatási intézménye volt. A főépület építését 1806-ban kezdték meg, és 1814-ben fejezték be. Háromíves nyílású kapuzata van.

sarospatak_ref_koll_2.jpg

A rácsos kapu, amit bezárattam a fotó kedvéért Évával, véglegesen bezáródott, így csak a hátsó bejáraton tudtunk kimenni az épületegyüttesből...

sarospatak_ref_koll_3.jpg

Kapuáthajtó csarnok, " Porta maior" , amelyet 2 pillérsor oszt három hajóra, és 15 boltmező fed le.

sarospatak_kuklai_gyujtemeny.jpg

Szent Erzsébet ház, jelenleg Kuklai atya gyűjteménye látható.

sarospatak_trianon_emlekoszlop.jpg

Trianon emlékmű

eva_oli_a_kavezoban.jpg

Jó megpihenni a vár kávézójában, köszönetet mondva Évának a mindent felülmúló vendéglátásért.

rakoczi.jpg

Rákóczi szobor

*

p1040160.jpg

Őfelsége sétált a várárokban és hosszasan kellette magát...

 

Füzér

*fuzer_var_1.jpg

A párás idő miatt szerény minőségű a kép...

A várat az Aba nemzetség tagjai építették, fénykorát a XV-XVI. században élte. Ekkor a Perényi család birtokolta. 1526-27-ben Perényi Péter koronaőr ebben a várban őriztette a Szent Koronát.

fuzer_var_racsos_kapu.jpg

A vár rácsos kapuzata.

fuzeri_var_torony.jpg

A Vártorony órája mindig 12-t mutat...

fuzeri_varbol_a_kilatas.jpg

Kilátás a kétszintes toronyból...

fuzer_var_gabor_laci.jpg

Sem feleség, sem pincér, az urak éhen maradtak..

fuzeri_var_gotikus_kapolna.jpg

A Gótikus kápolna, ahová a fotó kedvéért a menyasszony és vőlegény is felkapaszkodik..

fuzer_var_oli.jpg

Végre felértünk...

fuzer_var_jutka_2.jpg

Bátor hölgy, alacsony fal, mögötte szakadék...

fuzer_var_marica_1.jpg

A hölgy azt mondta a lejtőn lefelé nehezebb ... (eddig azt hittem könnyebb)

fuzer_22.jpg

Füzéri kedves kis házikó.

fuzer_kat._templ.torony.jpg

A templom csodaszép, kecses tornya. (1875) A katolikus templom 1998-as restaurálásakor román kori falfestmények kerültek elő. 2006-tól harangjátékot hallgathatnak az idelátogatók.

fuzer_kat._templ.foolt..jpg

A főoltár Jozef Gubalski alkotása, Szent István felajánlása.

fuzer_kat._templ.orgona.jpg

A templom orgonája 1877-ben készült el.

fuzer_kat._templ.fresko.jpg

A Mohácsi csata után (1526) egy évig a Füzéri várban őrizték a Szent Koronát, a templom egyik freskója ezt örökíti meg.

fuzer_kat._templ.pieta.jpg

Füzéri templom: Pieta

fuzer_foterberci_gabor.jpg

Füzér főterén szemlélődik két fiatalember...

fuzer_hazunk_a_valeria_panzio.jpg

Ebben a szép panzióban töltöttük el éjszakáinkat 2013 nyarán.

***********

 

Füzérradvány

*

fuzerradvanyi_kastely_no_1.jpg

A füzérradványi Károlyi kastély.

fuzerradvany_kastely_10.jpg

Fotó a telefonommal...

fuzerradvany_hatulrol...jpg

A kastély hátulsó része romokban hever, mint én néha...

fuzerradvany_kastelyreszlet.jpg

Minden kastélyban van trófea...

fuzerradvany_talalo.jpg

Faragott tálaló

fuzerradvany_kastely_17.jpg

Ebédelni szerettünk volna, de kimenőt kapott a személyzet.

fuzerradvany_kastely_9.jpg

Enterieur

fuzerradvany_platan_1.jpg

A kastélypark óriási platánfája.

Kassa

*

kassa_2013_dom_1.jpg

*

kassa_2013_szt._mihaly_kap.jpg

*

kassa_rakoczi_szobor.jpg

*

kassa_utcareszlet.jpg

*

p1040951.jpg

*

kassa_jutka.jpg

*

kassa_apa.jpg

*

kassa_berci_es_a_lanyok...jpg

*

Mi nyolcan...

kassa_juditek.jpg

*

kassa_jutkaek.jpg

*kassa_oliek.jpg

*

fuzer_foter_jani_marica.jpg

*

kassa_dom_mi_2.jpg

Mi nyolcan nagyon jól éreztük magunkat...

 fuzerradvany_tukor.jpg

Mindenkinek ajánlom ezt a szép programot... 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 239
Tegnapi: 180
Heti: 774
Havi: 5 652
Össz.: 2 527 600

Látogatottság növelés
Oldal: Sárospatak, Füzér, Füzérradvány, Kassa 2013
Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja - © 2008 - 2024 - esolivia.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »