Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

Élményeim...

Tartalom:

József Attila: Óda

Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

                            Mese az ambivalenciáról

                            Mese a virágról

                            Mese a jóról és a rosszról

                            Mese két elemi érzésről 

                            Mese az egyedüllétről

Radnóti Miklós:Tétova óda

Pilinszky János: Zsoltár

Tóth Árpád: Meddő órán

Simon István: Csillagot láttam

Kerekes László: Volt egy osztály a végeken

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsúzunk

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Kányádi Sándor: Ballag már

Reményik Sándor: Végrendelet

József Attila: Óda (részlet)

 Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

Somlyó György:

Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

 Mese az ambivalenciáról

Sajnálni, hogy nálam jobb nem jutott neki.

Sajnálni, hogy nekem nem jutott nála jobb.

És tudni, hogy jobb egyikőnknek sem lehet.

Mese a virágról

Nem virág szeretnék lenni, mint ő. Csak annyira ember, amennyire virág a virág.

Mese a jóról és a rosszról

De mit lehet tenni a jósággal? Visszaélni vele. Aztán bánni, az őrületig bánni, hogy visszaéltek. És megint csak visszaélni. Hát ezt teszik; s akivel teszik, se tehet mást. Ő maga kényszeríti rá őket. Máskülönben hogyan is lenne módja jónak lenni.

Mese két elemi érzésről

Nincs szerencsétlenebb

egy kutyánál, amelyet gazdája

éjszakára kizárt a házból.

Nincs boldogabb

a kutyánál, amelyet gazdája aztán

a házba mégis visszaengedett.

Mese az egyedüllétről

Fél-szem kutatja az estét

fél-kéz keresi a másik felét

fél-láb tocsog az esőben

fél-agy fél-emlékeket őröl

fél-száj fél szavakat mormol

fél-szervek fél-működéssel zihálnak

a vágy kettőzött nyomása alatt

Radnóti Miklós: Tétova Óda

 Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

Pilinszky János: Zsoltár

 

Aki több napos éhezés után

kenyérre gondol:

valódi kenyérre gondol.

 

Aki egy kínzó kamra mélyén

gyengédségre áhítozik:

valódi gyengédségre vágyik.

 

S aki egy vánkosra borulva

nem érzi magát egyedül:

valóban nincs egyedül.

 

Tóth Árpád: Meddő órán

 

Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

Viaszos vászon az asztalomon.

Farigcsálok lomhán egy dalon,

Vézna, szánalmas figura, én.

Én, én.

S magam vagyok a föld kerekén.

.

Simon István: Csillagot láttam

 

Csillagot láttam a szemedben-

egy könnycsepp volt kibuggyanóban,

még rá is csodálkoztam hosszan,

és fájdalmasan megszerettem,

mert én okoztam.

 

Mert az életem annyi botlás,

és mennyi álmom a romhalmaz:

a könnyed kellett, amíg hallgatsz,

egy tiszta csillag, hogy azon láss

és légy irgalmas.

 

Kis csepp, a harmaté ha ennyi,

ám benne fájdalmad a tenger,

mégis tűrted, hogy hideg szemmel

ne ítéld azt, akit szeretni

akarsz, mert ember.

 

S éreztem megszorítva formás

kezedet  - mellyel letörölted -,

hogy oly kapocs rajta a könnyed,

mint ami kicsi hegyi forrást

óceánokkal összeköthet

*

*

*

 

Kerekes László:Volt egy osztály a végeken

 

 

 

                                   Ötven éve vén diákként

Zengtük a búcsú-dallamot,

Azóta több osztálytársunk

Mindörökre elballagott.

 

Emlékkép lett sok-sok tantárgy,

S az osztályfőnöki óra,

Tanáraink elköltöztek

A mennyei nagy tablóra.

 

Fenn az égi oktatásban

Ők a Dobós csillagképek,

Biztos irányfényeikkel

Pályáinkon elkísérnek.

 

Bár az érettségi óta

Szétszórt, s megrostált az élet,

Értékelni összejöttünk

Az elröppent félszáz évet.

 

Legyen találkozónk ünnep,

Emlékezés, hálaének,

Megköszönve múltunk s jövőnk

A magyarok Istenének.

 

És ha egykor felettünk is

Ítél majd a történelem

Tegyen tanúságot rólunk:

Volt egy osztály a végeken.

 

.

 Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

 

Reményik Sándor:  Végrendelet 

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak. 

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek. 

Sok sötét titkom rábízom a szélre,

Semmit se várva és semmit se kérve. 

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom. 

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

 Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

 
építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

.p1000895.jpg

                                       Kányádi Sándor Egerben

p1000898-2.jpg

                                         

                     Kányádi Sándor dedikája nekem a könyvét

 p1000907.jpg

 Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Kányádi Sándor: Ballag már

Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő.

Tóth Árpád: Március

A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát s a fák
Zsonganak, mint sín menti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...

És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen
S a város, ez a bús, tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul, karjait:
A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
Beszippantja a távol illatot
És mámoros, piros dalba kezd.

Oh, gyúlt világ! Oh drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráját riadva kússza
Az izgatott, rab higanyszál: a vén
Hüllő világnak újra láza van,
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas száj szurtos füttye
S rekedt autótülök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő, gránit, feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát...

Oh most minden zugát e messzi gömbnek:
Tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
Folyók parallel partját, ifjú erdők
Testén az átnyilalló, édes allét,
A földeken a billió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük a setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Himnuszodat, százszor szent Március!

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 81
Heti: 500
Havi: 3 271
Össz.: 2 572 248

Látogatottság növelés
Oldal: Kedvenc verseim...2
Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja - © 2008 - 2024 - esolivia.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »